Kisvállalkozói érdekképviselet
Az Orosháza és Vidéke Ipartestület története újraalakításától napjainkig
Az Orosháza és Vidéke Ipartestület történetében is a rendszerváltozás hozott új fejezetet.
A Kisiparosok Országos Szövetsége (KIOSZ), mint akkor egyedüli – kötelező tagsági jogintézménnyel – kisiparosokat tömörítő szervezet, úgyszintén komoly változás elé nézett. Újjáalakulásától kezdve mind a mai napig – néhány kisebb változtatástól eltekintve – az Ipartestület ezen alapszabály alapján végzi tevékenységét: „A társulat célja, a társulati tagok közös iparérdekeit előmozdítani: nevezetesen : a) A kézművesipar virágzását az iparosztály szellemi és anyagi érdekeit, a közművelődést, iparos szakismeretek fejlesztését egyesült erővel előmozdítani.” (Szó szerint átvett idézet az Orosházi Első Általános Ipartársulat 1874-ben íródott alapszabályából.)
Az alapszabály általános elvként mondja ki, hogy iparosnak és vállalkozónak azt tekintik, aki munkája minőségével és emberi magatartásával vívja ki ezt a címet.
Az Orosháza és Vidéke Ipartestület tagja lehet minden olyan iparos, egyéni és magánvállalkozás, ezek alkalmazottai és segítő családtagjai, valamint gazdasági társaság, aki az Ipartestület megfogalmazott célját és az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elismeri, illetve vállalja, hogy a tagsággal járó fenntartási hozzájárulás összegét (tagdíjat) maradéktalanul befizeti.
Az Ipartestület politikai pártoktól független szervezet, s feladatait pártsemlegesen végzi.Az újjáalakult Ipartestület mintegy hatszáz fős tagsággal rendelkezett. A tagok szakmák szerint szakosztályokba tömörültek. Ezek az építőipari, a bőr- és textilipari, a fuvarozó, a vasas, az élelmiszeripari, a faipari, a vegyesipari, a műszeripari, a járműjavító és a személyi szolgáltató szakosztályok. A legtöbben a fuvarozó, az építőipari és a bőr- és textilipari szakosztályba tartoztak.
Az orosházi iparosok a rendszerváltást követően zömmel szolgáltató tevékenységgel, illetve bérmunkavégzéssel foglalkoztak. (Szolgáltatásnak minősítve egy termék előállítását akkor is, ha az egyedi megrendelésre készült.) Termék-előállító szakmák jellemzően a vegyesipari szakosztályban találhatóak, mint például: a kosárfonó, a seprűkötő, a szita- és rostakészítő szakmák, ahol az iparosok legyártották saját terméküket, majd megpróbálták értékesíteni is azokat.
A orosházi ipartestületi tagok létszámarányait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltást követő időben legtöbben a teherfuvarozók voltak (54-en). Őket követték a kőművesek (43) és a női szabók (38-an). Ezekben a szakmákban ma is sokan dolgoznak, ugyanúgy, mint a személytaxis vagy az asztalos szakmákban. A szekérfuvarozók, akikből az újjáalakuláskor még 27-en dolgoztak, mára szinte teljesen eltűntek. Egyéb szakmákban pedig – jellemzően ilyen a kőműves, az asztalos, az autószerelő – a korábban magukban dolgozó iparosok nagyobb vállalkozásokba „olvadtak be”, így létszámuk statisztikai csökkenése sok tekintetben csak látszólagos. Nem mondható el ez viszont az ún. „vasas” szakmákról (géplakatos, vasesztergályos stb.), melynek művelői a 80-as években nagy cégeknek (pl. AKG, Üveggyár, Mezőgép stb.) bedolgozást vállaltak, s a rendszerváltást követően ezek helyzetének megrendülésével az ő sorsuk is rosszabbra fordult: a legtöbben iparuk visszaadására vagy tevékenységváltásra kényszerültek. Meg kell említeni, hogy bizonyos szakmákban az országos átlagnál – a szakma orosházi hagyományai miatt – többen dolgoztak: üvegező, üvegműves, képkeretező, száraztészta-készítő, papucskészítő és az ehhez bedolgozó cipőfelsőrész-készítő ilyen például. Más szakmáknál az volt a kiemelkedő, hogy a 90-es évek elején egyáltalán még nyilvántartottak valakit Orosházán – szintén a szakma korábbi erős helyi hagyománya miatt –, mint például a kaptafa- vagy a szita- és rostakészítő szakmákban.